Quantcast
Channel: II. világháború Archives - Szent Korona Rádió
Viewing all 101 articles
Browse latest View live

A II. Világháború hőseire emlékeztek a szegedi vármegyések

$
0
0

38191

Az emlékezés jegyében telt a szegedi HVIM vezetőségének utóbbi pár napja. Vasárnap délután a 94 éves Török Pál Miklós nyugalmazott ezredesél, ludovikás hadnagynál jártunk, aki egy kötetlen baráti beszélgetés keretén belül osztotta meg velünk anekdotáit a Hazáért tett szolgálatairól, háborús élményeiről és megpróbáltatásairól. Pali bácsi kora ellenére kiváló szellemi és fizikai állapotnak örvend, óriási megtiszteltetés, hogy Horthy egyik utolsó katonájától személyesen hallhattunk a dél-alföldi harcokról, az 56-os szabadságharcról, a szovjet hadifogolytáborok túléléséről. A Hazáért Mindhalálig!- mondja ma is Pali bácsi, aki értékes relikviái bemutatásával, megdöbbentő frontbéli történetekkel, szavalással tarkítva tartott nekünk egy feledhetetlen történelemórát. A mai napig legfontosabb feladatának tartja, hogy a "lángot", a nemzetért való tenni akarás buzgalmát, a trianoni nemzedék szellemiségét továbbörökítse és egy hazafias ifjúság nevelődjék megtépázott országunkban. Hosszú évekig tartó előadássorozatainak fő motivációja az volt, hogy hős bajtársainak nevét tisztára mossa - a kommunista rezsim aknamunkája eredményeként bemocskolt neveket- és rávilágítson milyen szellemi vezérfonal mentén védték a Hont ezek a hős katonák. Az élő történelmet láthattuk,ezúton is köszönjük Pali bácsinak, hogy kezet rázhattunk vele, egy igazi hazafival és ígérjük, hogy a lángot továbbvisszük! 12439001_911791752239650_444383930232202424_n
Hétfőn este pedig a hódmezővásárhelyi Szentháromság templomban emlékeztünk meg gyászmise keretén belül a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg 1943-ban, a doni hadműveletben elesett hős katonáiról. A megemlékezést a csongrád-megyei Történelmi Vitézi Rend tagjai szervezték, a gyászmisét pedig dr. Alácsi Ervin őrnagy, tábori lelkész celebrálta, akinek saját családjában is volt doni túlélő. A misét a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar előadása tarkította. A szentáldozás után a templom előtt található kettős keresztnél róhattuk le kegyeletünket egy-egy mécses meggyújtásával. 12376198_911791755572983_4555406033385847013_n 12507684_911791798906312_6940468117234068467_n 12472254_911791788906313_34101588002061530_n   A múltunkat ismernünk kötelesség, a hazánkért vívott véres küzdelmekre és áldozataira, túlélőire emlékeznünk kell, hiszen történelmünk ismerete nélkül könnyen elvérezhetünk az igazán valóságos jelenkori harcokban! 10806438_778042798949572_2606821399562435959_n A szegedi HVIM tevékenységét a Facebookon is nyomon követheti. (HVIM Szeged  - Mi Magunk - SZKR)

Letölthető: Hadak Útján – A Lenyugvó Nap, II. rész

$
0
0

Shumshu Chi-ha

Legújabb adásunkban maradunk a Távol-Keleten, folytatjuk a második világháború csendes-óceáni hadszínterének utolsó katonai műveleteivel: Szahalin szigetének visszafoglalásával és a Kuril-szigetek birtokbavételével a Vörös Hadsereg részéről. Megtudhatják hallgatóink továbbá, milyen tervei voltak Sztálinnak egy esetleges Hokkaidói partraszállásra, és miért fújták le végül az akciót. Miért nincs érvényes békeszerződés Japán, és a mindenkori orosz állam között a mai napig. Vendégünk Rammjäger83, aki a KatPol Blogról látogatott el hozzánk. Mivel mindkét hadművelet, illetve a hokkaidói inváziós terv is meglehetősen komplex haditengerészeti, légi és szárazföldi képességeket feltételez, érdekesnek találtuk megvizsgálni, hogyan sikerült megoldania a Vörös Hadseregnek a feladatot. Műsorunkat számos érdekesség színesíti, ajánljuk minden kedves hallgatónknak! [audio mp3="http://szentkoronaradio.com/wp-content/uploads/2016/01/20160116_hadak_utjan.mp3"][/audio] Letölthető innen Kapcsolódó: A Lenyugvó nap, I. rész A koreai háború, 1950-53. Lend-lease Aid A műsor facebook oldala

A Kitörés Hőseire emlékezik a nemzeti oldal – az egyik főszónok Tyirityán Zsolt lesz

$
0
0

12496065_791816520923546_6978177658958127701_o

A székesfehérvári HVIM és szövetségesei közös rendezvénysorozattal állítanak emléket a budai várból kitörők hősiességének. A megemlékezésen a harcok egyik utolsó élő veteránjával is találkozhatunk. Dicsőség a hősöknek!

12496065_791816520923546_6978177658958127701_o

Várunk mindenkit, aki ma is példaképeként tekint az olyan katonákra, akik a becsületért a legsúlyosabb árat is készek voltak megfizetni. A megemlékezés résztvevőinek abban a megtiszteltetésben lehet részük, hogy élőben is találkozhatnak egy ilyen harcossal: meghallgathatják a Nordland 11. SS önkéntes páncélgránátos hadosztály egyik utolsó élő veteránjának szavait.

A rendezvény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/465108100351755/ Felszólalók: Mészáros István (Új Magyar Gárda) Kónyi-Kiss Botond (Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom) Tyirityán Zsolt (Betyársereg) Klaus Grotjahn (a Nordland SS divízió veteránja) Találkozzunk február 6-án 16 órakor a Magyar Király Szálló előtt!

(Betyársereg)

Programajánló: A magyar katona helytállása, a kitörés, katonasírok a Budai-hegyekben

$
0
0

946147_1691127251131379_6495902636127764857_n

Alkay Zsolt (Kalóz) hadisírkutató tart előadást Budapesten a kitörésről, és a Budai-hegyekben fellelhető katonasírokról. Az előadás címe: A magyar katona helytállása, a kitörés, katonasírok a Budai-hegyekben Időpont: Február 10. – 18:00 Helyszín: Víziváros Klub (Bp. I. kerület Batthyány utca 26.) A hivatkozásra kattintva érhető el az előadás Facebook eseménye. (Fővárosi HVIM nyomán SZKR)

Ki a “náci”? Még a cigányok is koszorúznak a Kitörés hőseinek

$
0
0

Manyi_roma_onkormanyzat

A második világháborúban, a Budapest körül és a Budapestért folyó harcokban nagyon sok magyar és német katona esett el. Ők az igazi Európát, a hazát védték a nők százezreit megerőszakoló, a pusztulást elhozó bolsevizmussal szemben. Aki nem tekinti a saját országáért harcolókat hősöknek, hanem az idegen megszálló szovjeteket tekinti felszabadítónak, az egyszerűen hazaáruló. Tudják ezt szerencsére nemcsak hazafias oldalon, hanem már egyes "roma önkormányzatok" is, és ők is koszorúztak a Becsület Napján. A mányi kitörés emlékműnél is járt Klaus Grotjahn vármegyés-betyársereges kíséretével, aki a székesfehérvári Kitörés megemlékezés díszvendége volt, SS-veterán katona, és aki miatt a balliberális, hazaáruló média tömeghisztériát generált. Manyi_roma_onkormanyzat2 A megemlékezők észrevették, hogy a koszorúk között nemcsak a Honvédelmi Minisztériumé, hanem a helyi roma nemzetiségi önkormányzaté is ott van. Értjük? Ha hazafiak koszorúznak és emlékeznek meg, akkor ők "nácik" és "nyilasok", de a cigányoknak még ezt is szabad!? Természetesen örülünk, hogy a társadalom egyre szélesebb rétege gondolja úgy, hogy a Hősökre emlékezni és emlékeztetni kötelességünk! Dicsőség a Hősöknek! Manyi_roma_onkormanyzat (Szent Korona Rádió)

Kitörés a sötétség ostromgyűrűjéből

$
0
0

MiMagunk_lead20160210

Incze Béla és Barcsa-Turner Gábor vármegyés vezetők műsorának, a Mi Magunknak a legújabb adása letölthető. Beszámoló a székesfehérvári kitörés megemlékezésről, illetve reagálások hallhatóak a különböző médiatámadásokról, az esemény kapcsán kialakult totális hazugsággyárakról. Megtudhatunk sok háttérinformációk is... [audio class="count" mp3="http://szentkoronaradio.com/wp-content/uploads/2016/02/20160210MiMagunk.mp3"][/audio] Letölthető ide kattintva. A felvétel után kaptuk rögtön a hírt, miszerint egy balos csürhe megrongálta az anyácsapusztai emlékművet: http://hvg.hu/itthon/20160210_tok_mellett_astak_el_a_pmesek_a_neonaciktol_hatramaradt_kovet  Videó: https://www.youtube.com/watch?v=FMoG9Ew9QY0 Erre az adásban nem eshetett így szó, de Barcsa-Turner Gábor a facebookon reagált: Egészen elképesztő és megdöbbentő, hogy a liberális politikusocskák, akik elvileg a demokráciát és a véleményszabadságot féltik, megtehetik, hogy egy, a hősi halottaknak felállított emlékművet egyszerűen csak úgy "elássanak" (sőt, szó szerint lábbal tiporják), arra hivatkozva, hogy azon nyilaskereszt van. A Szabadság téren lévő szovjet megszállási emlékművön lévő sarlókalapács és vörös csillag ellen persze nem tiltakoznak, pedig az nem egy erdő mélyén van, hanem fővárosunk szívében. A hősi halált halt katonák ebben a jelben hittek, ezért harcoltak, ez alatt a zászló alatt indultak harcba és a mi hazánkat védték. A szovjetek pedig csak a pusztítást hozták el nekünk, megszállók, gyilkosok. Innentől kijelenthetjük, hogy a PM egy hazaáruló szervezet! Frissítés: Barcsa-Turner Gábor feljelentést tett. (Mi Magunk - Szent Korona Rádió)

A vármegyés vezető feljelentette az emlékmű-rongálókat

$
0
0

20160211_PM

Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társvezetője feljelentést tett a második világháborús katonai emlékmű megrongálása ügyében. Mint ismeretes, a Párbeszéd Magyarországért Párt és annak ifjúsági szervezete kiment az anyácsapusztai erdőben található emlékműhöz és egyszerűen beledöntötték a földbe, mert szerintük "neonáci emlékmű", miközben katonai jelvények találhatóak rajta.

Feljelentés

Tisztelt Rendőrség!

Alulírott Barcsa-Turner Gábor (szül.hely, idő:.....; anyja neve: ....; lakcím: .....) feljelentéssel élek ismeretlen tettesek ellen rongálás és/vagy garázdaság bűncselekménye miatt.

Ismeretlen tettesek a közelmúltban kidöntöttek egy, Tök község melletti erdőben állított emlékművet. Az emlékmű Budapest 1945-ös szovjet ostroma során a várból kitörő katonáknak állított emléket, s az ottani környéken elesett, azonosítatlan sírokban nyugvó hősi halottaknak -  információim szerint felmenőiket soha meg nem találó német és magyar magánszemélyek állították a kérdéses emlékművet. Az emlékmű jogszerűen lett állítva, mivel az ilyen emlékművek állítását a 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 1. melléklete az építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek közé sorolta, mint „11. Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t",így annak kidöntése jogsértő.

A tettesek valószínűsíthetően a ZöldFront Ifjúsági Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt aktivistái voltak, tettüket ugyanis videón rögzítették és 2016. február 10-én 15.58-kor közzétették a közösségi oldalukon, illetve sajtótájékoztató keretében is bemutatták a videót és elismerték a tettüket. Álláspontjuk szerint azért döntötték ki az emlékművet, mert az tiltott "önkényuralmi jelképet" tartalmaz, és így "neonáci emlékmű". Az emlékműn szereplő jelvények némelyike valóban "önkényuralmi jelképekre" hasonlít, azonban ezek katonai alakulatoknak a hivatalos jelölései voltak, így katonai emlékműnek számít a kérdéses emlékmű. (Ilyenformán maradhat vöröscsillag és sarlókalapács is a szovjet megszállók emlékművein számos településen is.)

Álláspontom szerint az emlékmű kidöntése amellett, hogy kegyeletsértő, bűncselekményt is megvalósít. E tett ugyanis „olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás”, amely nem csak bennem és számos ismerősömben, de véleményem szerint sok olyan magyar állampolgárban is megbotránkozást és felháborodást kelt, akik tisztelik és becsülik azokat a hősi halottakat, akik Budapestet és lakosságát védve haltak hősi halált. A fentiek alapján úgy vélem, az elkövetők e tettükkel a garázdaság és/vagy a rongálás bűncselekményét valósították meg, mivel tettük bennem és másokban is megbotránkozást és felháborodást keltett, illetve a csatolt bizonyítékok alapján megállapítható a rongálás tényállása, melyet „idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával” valósítottak meg, így kimerítve a Büntetőtörvénykönyv által büntetni rendelt garázdaság és/vagy rongálás bűncselekményének tényállását.

Feljelentésemhez bizonyítékként csatoltam a videót és a közzétett híranyagot, melyekből a bűncselekmény elkövetése megállapítható.

Kérem az elkövetők felkutatását és felelősségre vonását!

Kelt., Kistarcsa, 2016.február 11.

Barcsa-Turner Gábor

A Párbeszéd Magyarországért Párt sajtótájékoztatója: https://www.youtube.com/watch?v=FMoG9Ew9QY0
PM_barabas
A PM párt Zöld Front Ifjúsági Mozgalom közleménye:
"Nincs helye egy neonáci emlékműnek a 21. század Európájában, a 21. század Magyarországán!
Megunva a hatóságok cinkos semmittevését, a ZöldFront Ifjúsági Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért aktivistái megtették azt, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni – felszámolták a Pest megyei Tök község melletti erdőben álló, tiltott önkényuralmi jelképeket tartalmazó, nyilas zarándokhelyet. Az akciónkkal egy időben a PM feljelentést tesz. Nyomatékosan követeljük, hogy az évekig tétlen hatóságok legalább most valljanak szint, és akadályozzák meg, hogy a botránykő bármilyen formában újra felállításra kerüljön. Oszd meg, ha egyetértesz!" Facebookon fellelhető videó: https://www.facebook.com/ZoldFront.Ifjusagi.Mozgalom/videos/549023768600014/ (Szent Korona Rádió)

Szemben az árral – A Vármegye minden elesett katonáról egyformán megemlékezik

$
0
0

Dicsosegahosoknek_Lead

A február 6-ai, székesfehérvári Becsület Napi megemlékezés régen nem látott vihart kavart, még a New York Times is foglalkozott a Simon Wiesenthal Központ tiltakozásával. A szervezőket neonáci, újfasiszta jelzőkkel illetik azóta is a balliberális médiában, és több liberális és kommunista szervezet is feljelentést tett. A felvonulókat zaklatja a rendőrség, a péntek délutáni székesfehérvári testületi ülésen pedig a közgyűlés határozatban ítélte el a rendezvényt, ami ellen a szervező HVIM-esek is felszólaltak, újabb hullámokat generálva. Az egész abból indult, hogy a székesfehérvári kitörésre való megemlékezésre a szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom meghívott egy (sorozott) SS-veterán katonát is, aki később előadást is tartott az élete történetéről Kisbéren. Az eseményt felháborodottan tálaló lapok főként Kónyi-Kiss Botond (HVIM alelnök) beszédét emelték ki, amelyben megemlítette, hogy az USA akadályozta meg Hóman Bálint szobrának felállítását, és hogy az amerikaiak nyíltan megüzenték a magyar kormánynak, hogy az együttműködés alapja az antiszemitizmus elleni harc és a holokauszt témája. Nagyon úgy tűnik, hogy valójában ez csapta ki a legjobban a biztosítékot, ezért támadják a rendezvényt, míg az összes többi körítés csak ürügy, amelyeket lehet mutatni a TV-ben. A székesfehérvári rendezvény után, a tegnapi napon a vármegyések Veszprémben, a Szentháromság téren tartottak megemlékezést és (rendhagyó módon) sajtótájékoztatót. Reagáltak az elhangzott vádakra, méltóságteljesen megemlékeztek a Kitörés hőseiről (ahogy tették Székesfehérváron is), és átvonultak a magyar-német katonai temetőbe. Az aradiakra pedig csak Aradon? Kónyi-Kiss Botond, a HVIM országos alelnöke a rendezvényen elmondta, hogy a magyar történelem jeles eseményére, a budavári kitörés húszezer magyar és húszezer német katonájára emlékeznek, akik életüket áldozták Budapestért. Feltette a kérdést, hogy mikor lett ilyen ez az ország, hogy nem lehet megemlékezni az elesett hősökről, konkrétan a Buda Vári harcokról. Kifejtette, hogy nem érti, miért mondják mindig azt, hogy erről csak a Budai Várban lehet megemlékezni, és sem Fehérvárnak, sem Veszprémnek ehhez semmi köze. Mint fogalmazott, 1945-ben nemcsak budapestiek, ráadásul nemcsak magyarok harcoltak a Budai Várban.
Az aradi 13-akra pedig csak Aradon és csak az aradiak emlékezhetnek meg? - tette fel a költői kérdést. Kónyi-Kiss egyébként határozottan visszautasította a rájuk aggatott dehonesztáló jelzőket.
  Feljelentették a nanopártot Bejelentette továbbá, hogy a Párbeszéd Magyarországért nanopárt emlékmű-rongálásakapcsán feljelentést tett a HVIM, mert a mozgalom álláspontja szerint a cselekedettelmeggyaláztak egy katonai emlékművet.
Vajon a sarlókalapácsos, vöröscsillagos emlékművek ellen is így harcolnak majd, és ezeket is meg fogják támadni? - zárta beszédét egy kérdéssel.
  Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társvezetője azt is közölte, hogy a PM-et személy szerint ő jelentette fel, mert ezt kötelességének érezte a Becsület Napján. Mint fogalmazott, nem tudott volna kiállni, ha nem teszi meg a feljelentést. A vármegyések a megrongált emlékművet katonai emlékműnek tekintik, mert azon katonai alakulatok jelvényei láthatóak. Az elmúlt napokban náci, újfasiszta, nyilaskeresztes jelzőket aggattak rájuk, pedig ők csak válogatás nélkül fejet hajtanak minden elesett magyar és német katona előtt, számukra minden áldozat fontos, attól függetlenül, hogy milyen alakulathoz tartoztak (akár sorozott, akár önkéntes, akár magyar, akár német, akár SS alakulathoz) - hangsúlyozta. Kiemelte továbbá, hogy abszurd módon azért támadják őket, mert minden katonáról megemlékeznek. Beszédében elmondta, hogy önmagukat a kitörés napi hősök szellemi örököseinek tekintik, míg a "balliberális firkászokat és politikusokat" a szovjet megszállók és velük kollaboráló "hazaárulók szellemi örököseinek" nevezte, akik ugyanúgy hazaárulást követnek el. A HVIM társvezetője bejelentette azt is, hogy mint minden évben, úgy ezután is fognak megemlékezéseket tartani, sőt ezentúl már konferenciát és veterántalálkozót is szerveznek majd, tekintve, hogy "az igazi hősök emlékét senki sem ápolja, a veteránoknak bujkálniuk kell, annak ellenére, hogy életüket kockáztatták". Az a világbotrány, hogy az értünk, hazánkért harcolókra nem lehet megemlékezni, és hogy ezek, a mára már idős emberek semmiféle elismerésben nem részesülnek, ellenkezőleg, a társadalom kitaszítja őket - mutatott rá Barcsa-Turner Gábor. Portálunk azon kérdésére, hogy miért tartja fontosnak a Kitörést, leszögezte, hogy a hősiességet mint a halállal való szembenézést minden korban, minden országnak nagyra kell értékelnie és ugyanakkor fájó szívvel gondolnak az elesett katonákra. Hozzátette, hogy a hősök halála nem volt értelmetlen, hiszen "erőt adnak, példát mutatnak számunkra becsületből, kitartásból". Barcsa-Turner kifejtette, hogy véleménye szerint katonailag is volt értelme a vállalkozásnak: "mint sokszor a történelem során, most is Európa védőbástyája voltunk, és egész Nyugat-Magyarország lakosságának volt ideje nyugatabbra menekülni, így milliós nagyságrendű lehet azok száma, akik megmenekültek a vörös megszállástól, és nem mellesleg nekünk köszönhető, hogy Németország egésze nem vált szovjet megszállási területté, miközben semmi sem bizonyítja, hogy az átállással megmenekültünk volna, sőt, az ellenkezőjére vannak példák". SS parolit keresnek A székesfehérvári megemlékezés utórezgései egyébként nem értek véget. Információink szerint rendezvényen elöl haladó felvonulókat a rendőrség vegzálni kezdte, és a Rákosi-rendszert idézve azzal fenyegetőznek, hogy
mindenkit előállítanak, ha nem kerül elő az a ruha, amin SS paroli volt látható.
Egyébként úgy tudjuk, hogy egy katonai hagyományőrző ruháról van szó, tehát történelmi szemléletés céljából volt jelen a ruházat a rendezvényen magyar alakulatok egyenruháival együtt. Határozatban elítélni A székesfehérvári közgyűlés pedig a mai napon tárgyalta a rendezvénytől elhatárolódó határozatát. A testületi ülésen megjelentek a szervező vármegyések is. Az MSZP-es Márton Roland gyakorlatilag mindenben egyetértett az előterjesztést jegyző polgármesterrel, Cser-Palkovics Andrással, mire a méltatásra az alpolgármester, Róth Péter úgy válaszolt informálisan, hogy "reméljük a költségvetésben is ilyen egyetértés lesz". Jellemző, hogy mi számukra a legfontosabb. Egyedül a jobbikos képviselő, Horváth-Tancsa Ágnes jelezte, hogy bár a Jobbik nem vett részt a rendezvényen, nem kíván a szavazáson sem részt venni, mert szerinte ez"emlékezetpolitikai kérdés", és ez nem a város vezetésének hatásköre. Szerinte, ha ezzel foglalkozik a közgyűlés, akkor azzal is foglalkoznia kellene, mikor a Munkáspárt koszorúzik, vagy megemlékezést tart. A polgármester minderre arrogánsan úgy válaszolt, hogy Vona Gábornak is el kellene döntenie, hogy cukisodik, vagy masírozik. Ezután, a helyszínen lévő Barcsa-Turner Gábor felállt, és kérte, hogy mint a megemlékezés egyik főszervezőjét, őt is hallgassák meg, majd mielőtt leintették volna, elkezdte mondani, hogy szerinte
"Semmilyen pártpolitikai színezete nem volt a kitörés napi megemlékezésnek, és azzal, hogy nagypolitikai szintre szállítják le a kérdést, a katonák emlékét gyalázzák meg!"
 Fotó: Koppán Viktor, feol.hu
Hangsúlyozta, hogy a HVIM egy méltóságteljes, fegyelmezett megemlékezést tartott, attól függetlenül, hogy milyen katonai alakulatok vettek részt a kitörésben. A polgármester a nemzeti együttműködés és a fideszes nemzeti konzultáció eddigi gyakorlathoz híven helyett felállt, szünetet rendelt el, és kivonult. A szünet után Cser-Palkovics András bejelentette, hogy megteszi a büntető feljelentést népképviseleti szerv munkájának megzavarásáért (se a BTK-ban, se a szabálysértési törvényben nincs tényállás, nem tudjuk mi alapján tesz feljelentést - a szerk.), a közgyűlés pedig - figyelem, a lényeg! - elfogadta az idei költségvetését 17 igennel és 4 nemmel. Minden mehet tovább a szokott mederben, a kitörés hősei pedig várhatnak még arra, hogy méltóképpen megemlékezzenek róluk állami és helyi szinten is. A rágalmazókat feljelentik Úgy tudjuk, hogy a HVIM összegyűjti mindazon liberális médiafelületek által írt cikkeket, megjelent egyéb anyagokat, amikben náci és egyéb jelzőket aggattak rájuk és megteszik a feljelentéseket. A Párbeszéd Magyarországért Mozgalmat is feljelentik, mert azt állították sajtónyilatkozatukban, hogy nyíltan vállalja a nácizmusát a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, ami egyértelműen hazugság. Korábban írtuk: A székesfehérvári esemény képes beszámolója: A világsajtó össztüzével szemben: Igazság a székesfehérvári Kitörés-megemlékezésről Barcsa-Turner Gábor feljelentette az emlékmű-rongáló liberálisokat Mi Magunk rádióadás Incze Bélával és Barcsa-Turner Gáborral (Alfahír - Mi Magunk - Szent Korona Rádió)

Előadás: Különleges alakulatok Budapest védelmében

$
0
0

RetkesTamas_eloadasa

Retkes Tamás, író és történész bajtársunk előadást tart Pécsett, „Különleges alakulatok Budapest védelmében” címmel. Helyszín: Pécs, Rákóczi út 24-26. Iparos ház Előadás időpontja: 2016. február 25. (csütörtök) 17:30 Minden érdeklődőt szeretettel várunk! (Szent Korona Rádió)

Letölthető előadás – Különleges alakulatok Budapest védelmében

Az utolsó járőr

$
0
0

wack

Amikor búcsút int egy legendás fegyvernem, káosz és rettegés Csákváron.

Mint ismeretes, 1945 januárjában a Konrád hadműveletek keretében igyekeztek az európai hadak felmenteni Budapest erődöt. Ennek során a magyar királyi 1. huszár hadosztály kapta feladatául, hogy a Vértesen keresztültörve, foglalja el a hegység délkeleti kijáróit, legtávolabbi célpontként a Csákvár felett magasló Kotló-hegyet kijelölve. A hátországban újjászervezett, méneskari legénységből álló századokkal feltöltött alakulat mínusz 30 fokos hidegben, méteres hóban, mindössze kézi fegyverekkel felszerelve vágott neki az emberfeletti feladatnak , amelyet hatalmas vérveszteségekkel, de sikeresen végrehajtott.  Ez volt a legmagyarabb fegyvernem, a huszárság utolsó fegyverténye. A Kotló- hegyre feljutott csapatok további utasítások híján két napig étlen-szomjan tartották az állást, egyre hevesebb szovjet rohamokat visszaverve. Innen indult egyik éjszaka felderítő járőrre Wack Géza tartalékos hadnagy bátor csapata, egyenesen be Csákvárra, az ellenséges csapatok sűrűjébe, őt idézzük:

"Bármilyen feladatot kapott az osztály, természetes volt, hogy az én szakaszom legyen az elővéd. Meg kell jegyeznem, hogy ez a szakasz, amelynek a létszáma alig volt több mint egy raj, de nagyszerű, kimondottan vagány, sokat próbált huszárból állott, akiket sikerült még a Csallóközben kiválogatnom.

wackWack Géza tartalékos huszár hadnagy

Január végén kaptuk a parancsot, hogy az osztály foglalja el a Kotlóhegyet, ami meg is történt. Csákvár felé az utolsó domb volt részben erdővel borítva. Csákváron már egész komoly orosz erő volt, páncélosokkal, egy hadosztályparancsnok vezetésével. A mi erőnk viszont nagyon kevés volt az ellenséghez képest és elképzelhetetlen gondolat volt, hogy esetleg még Csákvárt is el akarjuk foglalni. A Kotlóhegy elfoglalására a támadást természetesen én vezettem a szakaszommal. Ez simán ment, ellenállással nem találkoztunk a térden felül érő havon kívül, amivel nekünk kellett megbirkóznunk. Fent voltunk a Kotlóhegyen. Hamarosan besötétedett. Meleg ételről, sőt a parancsnoksággal való komolyabb kapcsolatról nem lehetett szó, egy telefonvonalon kívül. A hideg nemsokára -20°C alá süllyedt. Szóval a helyzet meglehetősen vigasztalan volt. A magam részéről még hozzájött, hogy egy ronda gyomorgörccsel kínlódtam. Összegömbölyödve ültem egy összehányt hótorlasz mögött. El kell mondanom, hogy egy „ukrajnának“ nevezett, még a fronton szerzett fertőzés következménye volt mindannyiunkban, egy olyan gyomornyavalya, ami a leglehetetlenebb időpontokban jött elő, és akkor teljesen kiütötte az embert.

Este az osztályparancsnokságról telefonparancsot kaptunk, hogy egy önként jelentkező tiszti járőr menjen Csákvárra és derítse fel. Koltay volt az osztály kotlóhegyi részlegének a parancsnoka, Mihályi alezredes Kőhányáspusztán maradt. Koltay összehívta a tisztikart és felszólította, hogy jelentkezzenek önként erre a feladatra. Én még mindig összegörnyedve gubbasztottam a hócsomó mögött. A felhívásra senki se jelentkezett – talán, mert annyira kilátástalannak látszott a helyzet? – És erre Koltay az én szakaszom legjavát jelölte ki egyenként ebbe a felderítő járőrbe.

Biztos voltam benne, hogy valami vagány-hülyeséget fognak csinálni, ami egy oroszokkal teli faluban nem volt ajánlatos. Ez már nekem is sok volt. Nem engedhettem el kedvenc embereimet egyedül, egy ilyen kockázatos vállalkozásra!

Felkászálódtam a hótorlasz mögül, nagy nehezen és jelentettem Koltaynak, hogy vállalom a feladatot. Térkép csak egy volt. Szerencsére tiszta, csillagos éjszaka volt és Koltay az egyik csillagot jelölte meg irányként Csákvár felé. Mint már említettem, térden felüli hó volt és mínusz 20 fok körüli hőmérséklet. Elindultunk. Az utolsó pillanatban Koltay még egy rajnyi erőt adott mellém, egy szakaszvezető parancsnoksága alatt, biztonsági tartalékként.

Hófehér öltözetünkben alig ütöttünk el a környezetünktől. Egyenruhánk felett fregoli – belül zöldes, kívül fehér paplanruhánk volt, afelett pedig kétrészes, fehér vászon leplező felsőruha, az ún. hólepel. Olyanok voltunk a hófehér környezetben, mint a kísértetek. Alig mentünk 100 métert, megállítottam a társaságot és addig nem mentünk tovább, amíg mindent, ami a legkisebb zajt is okozhatta volna, a géppuska-hevedereket – mivel német villámgéppuskánk volt –, az egyéb fegyverzetet annyira le nem kötöztük, hogy mikor újra elindultunk, semmi zajt se lehetett hallani. Most már teljesen olyanok voltunk, mint egy libasorban haladó kísértetcsapat. Feltételezhető volt, hogy az oroszok Csákvár körül legalább egy figyelő láncot tartanak, amin át kellett csúsznunk, ha be akartunk jutni a községbe. Az oroszok aktivitására jellemző volt, hogy a hátra vezető telefonvonalunkat is, ami az egyetlen összeköttetést jelentette, elvágták. Az erdőből feltűnés nélkül értünk ki a Csákvár fölötti szőlőhegyre. Előttünk egy országút, mögötte egy magaslaton orosz ütegállás látszott tisztán, a csillagok fényénél. Balra tőlünk, a szőlőhegy mögött húzódott Csákvár.

NévtelenA kék parolis huszárok méltóak voltak a névre

A tartalékrajt a szakaszvezető parancsnoksága alatt az erdő szélén hagytam, hogy majd biztosítsa a visszajövetelünket, a rajnyi rohamszakaszommal pedig elindultunk a falu felé.

Itt emelem ki újból, hogy ez a maroknyi huszár a legnagyszerűbb társaság volt, akikkel a fronton, valaha is együttdolgoztam.

Magamról pedig annyit, hogy a sok hótaposással velejáró, nehéz testi munka a kínzó gyomorgörcsöt teljesen elmulasztotta. Húzódtunk, mentünk a faluba. Időnként szembe jött velünk néhány orosz katona, de nyugodtan elmentünk egymás mellett, a fehér lepel alatt mind egyformák voltunk. Szerencsénkre egyik se próbált beszédbe elegyedni velünk, hiszen akkor egészen másként alakult volna a helyzetünk. Késő éjszaka volt és istentelen hideg!

Egyszerre csak egy nagy ház elé érkeztünk. A nagy udvar első részén egy szekér állt, mögötte egy őrszem, hátán valamiféle lőfegyverrel. Az udvar hátsó felében valami nagy, sötét tárgy feketéllett, ami lehetett egy tank is, de hogy valójában mi volt, nem volt időnk megállapítani. Az jutott az eszembe, hogy nem ártana egy foglyot is vinni magunkkal. Hirtelen felegyenesedtem az orosz előtt és rákiabáltam: „hore ruki!“ Apám harctéri meséiből emlékeztem arra, hogy ez valami olyat jelent, hogy „kezeket föl!“ Az orosz, érthető módon, halálosan megijedt, de ahelyett, hogy felemelte volna a kezét, hatalmasat ordított és a hátán levő fegyvere után kapkodott. Kénytelen voltam, a most kitűnően működő géppisztolyomból, egy sorozattal elhallgattatni.

Erre a lármára persze elszabadult a pokol, különösen, amikor Selettye nevű huszárom is kilőtt egy páncélöklöt a háttérben álló, sötétlő valamire, ami óriási robajjal azonnal fel is robbant.

A robbanás zaja persze már messze, az egész faluba elhangzott, mire az oroszok nagy lármával riadóztattak. Nekünk pedig ideje volt gyorsan, „olajra lépni“! Az álmukból felriasztott oroszok hirtelen azt se tudták, hol keressenek bennünket. A lényeg az, hogy mi mindenféle mellékutakon, kerítéseken, udvarokon át, bántatlanul elértük kiindulási helyünket, az erdő szélét. Az otthagyott biztonsági tartalékkal együtt, a kitaposott úton már gyorsabban haladva, hamarosan visszatértünk a Kotlóhegyre.

kertai1

Koltay nagy örömmel fogadott, különösen, amikor jelentettem, hogy az egész vállalkozást egyetlen karcolás nélkül megúsztuk.

Nekem az egész olyannak tűnt, mintha egy alvó oroszlán pofaszőreit húzogattuk volna. A hatás viszont mégis megvolt. Utólag tudtuk meg, hogy az oroszok egész éjjel, órákon keresztül lőtték egymást.

Már előbb említettem, hogy az oroszok elvágták a távbeszélő vezetéket s nem volt összeköttetés az osztályparancsnoksággal. Így én kaptam a parancsot, hogy menjek vissza Kőhányáspusztára, Mihályi alezredeshez, jelentsem az éjszakai vállalkozás eredményét és menet közben kössem össze a telefonvezetéket, aztán maradjak ott pihenőben. Mire beértünk a pusztára, az oroszok újból elvágták a telefonkábelt. Estére pedig már teljesen körülzárták Kotlóshegyet, ahová a bejutás lehetetlenné vált és ezzel az osztály sorsa megpecsételődött.

Január 30-án reggel volt, amikor jelentkeztem az alezredesnél, mondanom se kell, hogy embereimmel együtt holtfáradtak voltunk, s az egy-két házból álló Kőhányáspusztán pihenésre se volt lehetőség. Este újból parancsot kaptam, az összeköttetés megszakadván, embereimmel kíséreljem meg a visszavonulási parancsot osztályomnak eljuttatni. Koromsötét éjszaka volt, térdig érő hó, mint előző napon. Megpróbáltuk megközelíteni az osztályt, már az oroszok közt jártunk, közvetlenül hallottuk az orosz beszédet, de úgy körül volt zárva az egész magaslat, hogy teljesen lehetetlen volt továbbmenni."

Itt elvesszük a szót a derék hadnagytól, de csak a következő cikkünkig, amelyben egy másik magyar hőst mutatunk be, aki szintén ott volt a Kotló-hegyen. Az ő történetén keresztül elmeséljük eme szívszakítóan szomorú, de annál dicsőségesebb vállalkozás sorsát.

Vérteskozma 024Vérteskozma határában felkereshetjük a huszárhadosztály emlékművét

Két csákvári öregember mesélte, milyen hatása volt a  vállalkozásának. Erről a következőket halljuk Nagy Kálmán bácsitól:

"Egy hétvégén elindultam a Vértesbe, az 1945-ös emlékhelyemre. A csákvári szőlőhegyen találkoztam két helybelivel, akik borozgatás közben elmesélték, egymás szavába vágva, hogy

a Vértesben '45 elején huszárok voltak és az oroszok úgy féltek tőlük, mint a tűztől. Képzeljem el, egy éjjel egy huszár bejött az oroszokkal zsúfolt faluba és pillanatok alatt fejreállt az egész helyőrség, olyan riadalmat csináltak.

Az orosz tábornokot majd megütötte a guta a méregtől. Én persze nem árultam el, hogy valami közöm nekem is volt a dologhoz. És jólesett hallani mindezt, és egy kis elégtétel is volt benne, hogy talán mégse volt minden hiába!"

Áldott az a nemzet, amely ilyen hősies katonákat tudhat a magáénak, akik ügyességükkel, hazafiasságukkal és merészségükkel ilyen tettekre képesek. Legyen követendő példakép a harmadik évezred, a 21. század magyar fiataljainak!

Szerkesztette Wack Géza hadinaplója és elbeszélése alapján: Nagy Kálmán /Rittmeister - Szent Korona Rádió - Puskaporos Szaru/

Hazatér a Honvéd

$
0
0

cikk_02

Május 12-én, csütörtök délelőtt, katonai tiszteletadással temették újra a második világháborús hadszíntérről hazahozott Ágner Gyula m. kir. főhadnagyot a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 52. Hősök Parcellájában. Mint beszédében dr. Orosz Zoltán altábornagy elmondta, a Honvédelmi Minisztérium eltökélt szándéka, hogy olyan magyar katonák sírkertjét alakítsa ki itt, ahová azok kerülhetnek, akik harctéri tevékenységük során a legmagasabb kitüntetésekkel elismert tetteket hajtották végre. Vitéz Barankay József százados vagy a már életében legendává vált vitéz Bertalan Árpád őrnagy után e sort gyarapítja Ágner Gyula főhadnagy is, aki olyan bátor példamutatással, vitéz elszántsággal küzdött a magyar katonák érdekében, hogy a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet is kiérdemelte.

A 13. hegyivadász-zászlóalj páncéltörő ágyús szakaszának parancsnoka 1944. április 26-27-én, Peczenizynnél vívott elhárító harcok során szakaszával, harckocsikkal kísért túlerejű ellenséges támadással szemben, fölényes tűz alatt tartott nyílt tüzelőállásból támogatta eredményesen a magyar csapatokat.

https://www.youtube.com/watch?v=_dqwwLc7I5E

A zászlóalj kikényszerített éjjeli visszavonulását önként vállalva, ellenséges harckocsiktól körülvéve, teljesen elszigetelt helyzetben, másfél órán át sikeresen fedezte. Másnap, április 27-én, szintén önként vállalva, a leghevesebb aknavetőtűzben megsemmisített egy rejtett szovjet géppuskafészket, amely veszélyeztette az arcvonalat. A vállalkozás során hősi halált halt. A Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet posztumusz kapta meg, kilencedikként.

https://www.youtube.com/watch?v=vUldbd2KFR8

Immár 70 évvel a háború után is csak néhányuk nevét kezdjük megtanulni azoknak, akik életüket bátran adták a hazáért. Barankay József, Ágner Gyula és a visszatérő legnagyobbak most az ő üzenetüket hozzák:

Bár testükben örökre a csatatereken maradtak, azért a magyar lelkekbe mindannyian visszavágynak.

agner

Forrás: www.honvedelem.hu

/SZKR - Puskaporos Szaru/

Több mint múzeum: Oroszkán jártunk, ahol méltón őrzik a hősök emlékét

$
0
0

Oroszkaihadimuzeum

A felvidéki Oroszkán található egy olyan hadimúzeum, ami magánkézben lévő, gyűjtői szenvedélyből alakult ki komoly emlékközponttá. Egy lelkes család tartja fent önerőből, de állami hadtörténeti intézetekkel vetekedhet mint a tárgyi anyag, mint a hősök emlékezétének fenntartására tett erőfeszítés. Főleg második világháborús relikviák, gyűjtemények, szívből jövő, személyes tárlatvezetéssel. Vármegyés csoportunk nagyon komoly élménnyel gazdagodott, aminek beszámolóját olvashatják alább. Zsákovics László, 2008-ban nyitotta meg magánmúzeumát a nyilvánosság előtt, amikor is megfogadta, hogy minden évben hozzátesz valamit. Mára körülbelül 20 berendezett helyiség látogatható különböző témákban: a legtöbb második világháborúról szól, de van szoba az elsőről is berendezve, illetve tematikusabbak, például a páncélelhárításnak, kézilőfegyvereknek, a repülősöknek, vagy éppen a Szent László Hadosztály emlékére. Utóbbi a környéken, a Garam-mentén vívta legsúlyosabb ütközeteit, és ezért is jött létre ez az oroszkai múzeum. _13288910_1110632375666284_567375902_n László, a múzeum alapítója már kisgyerekként elkezdte összegyűjteni a házuk környékén található, a második világháborúból (leginkább a Szent Lászlósoktól) visszamaradt ereklyéket. Ez a gyűjtői szenvedélye később hivatássá vált: emléket állítani a környékbeli harcoknak, rekonstruálni a történéseket és nem utolsó sorban megtalálni a jeltelen sírban nyugvó katonákat, hogy méltóképpen lehessen a földi maradványaikat nyugalomra helyezni. Három ország hadisírkutató intézetével is kapcsolatban van: a magyar, a német és természetesen a szlovákkal is. Hiánypótló ez a misszió, hiszen évről évre egyre nehezebb lesz a sírokat felkutatni és megmenteni. László nem mellesleg fegyvermester és fegyverrestaurátor is. Minden tárgyi lelethez tartozik egy történet: idősek elmesélései, hogy hol lőttek le egy vadászgépet, hol lőttek ki egy harckocsit, ki, mit talált a parcellában való szántás közben. A történetek rekonstruálása és a megmaradt tárgyak felszínre hozása is folyamatosan történt, amíg nem lett belőle egy múzeumnyi anyag. A feltárások, ásatások, emlékek gyűjtése a mai napig tart, így a múzeum valóban minden évben bővül. Lászlóék csapata találta meg Horváth György pilóta lezuhant gépét és az addig eltűntnek nyilvánított hős földi maradványait is, ahogy megtalálták a gép roncsaitól légvonalban 1,5 km-re, a feltételezhetően a magyar pilóta által lelőtt szovjet gépet is, a pilóta maradványaival. A két gép roncsaiból fellelt maradványok most egy közös kiállító teremben vannak, méltó emléket állítva számukra. Hosszas kutatómunka előzte meg a történések rekonstruálását: nincs arra bizonyíték, hogy Horváth lőtte le ezt a szovjet gépet, de mivel egyik magyar pilóta sem jelentette, hogy lelőtt volna itt egy ellenséges repülőt, így valószínűsíthető, hogy Horváth kilövése előtt, még egy légi győzelmet aratott. Számtalan ilyen történetet hallhat, aki a tárlatvezetéssel járja be a múzeumot. A tárgyak megelevenednek, és személyessé válik máris a háború. Többször meghatottan álltunk az emlékek között... Ottjártunkkor is érkezik telefonhívás a környékbeliektől, hogy ki, mit talált, érdemes-e vele foglalkozni, de gyorsan kiderül, hogy robbanótestekről van szó, amit inkább a rendőrség és tűzszerészet vigyen el a helyszínről. Vannak olyan környékbeliek is, akik rendszeres látogatói a múzeumnak, és sokszor csak egy közös reggelire, vagy csak egy beszélgetésre, egy kávéra ugranak be. Látszik már az első perctől fogva, hogy nem egy klasszikus múzeumról van szó, ahol egy alkalmazott unottan elmondja a betanult szöveget... A helyiek sem ismerték sokáig a kiállítást, az elmúlt években kezdett csak a reklámozása beindulni, először főleg szájról-szájra terjedt a híre. Így, ha lassan is, de nő a látogatói csoportok létszáma. A nagyobb csoportok komoly tárlatvezetésben, nagyon szívélyes vendéglátásban részesülhetnek  előzetes egyeztetés alapján, amit a család ifjabb férfi tagjainak szavalata, vagy éneke gazdagít, amihez mi is próbáltunk csatlakozni, mint a vármegye dalárdája egy-két nótával. László tehát nemcsak a múzeum igen terebélyesre nőtt falai között dolgozik a hősök emlékének méltó megőrzésén. A hadisírkutatáson túl emlékművek avatásában is résztvesz, illetve forgatásokra, vagy éppen egyéb rendezvényekre is ad bérbe-kölcsön eszközöket a megfelelő kereteken belül. Kicsinden a Szent László Hadosztály emlékére állított hagyományőrzőkkel emlékművet, és a kutatómunka, amit a Hadosztály történetében végez, elévülhetetlen érdem. Egyéb tervekről is hallottunk, amik megmozgatták a mi fantáziánkat is... Reméljük, ezekről is majd beszámolhatunk, ha aktuálissá válnak. Nem a meggazdagodás a cél, nem üzleti célból jött létre a múzeum, hiszen anyagi bevételről nem, csak kiadásokról beszélhetünk: állami támogatás nélkül, pusztán összefogásból épült fel és bővül folyamatosan a múzeum. Csak az infrastruktúra fenntartása komoly nehézségekkel jár, így minden látogató csoport hozzátesz a múzeumhoz, hozzájárul a fennmaradásához. Minden év nyarán kerül megrendezésre a hadimúzeum előtti "hadszíntéren" egy második világháborús hadibemutató, ami csak tavaly 4000 embert vonzott. A 1,5 órás, két nyelvű (magyar és szlovák) bemutatón kívül van rendőr, kommandós és egyéb bemutatók is, közben evés-ivás, és a múzeum is nyílt napot tart (természetesen ekkor nincs lehetőség tárlatvezetésre). Ennek belépődíja ezer forint körüli összegnek megfelelő euró. A tavalyi bemutató összefoglalója, amiben László is megszólal az M1-n: A 2014-es bemutató: A 2015-ös bemutató: A bemutatók minden évben egy megtörtént eseménynek állítanak emléket, ezek kerülnek feldolgozásra, több száz hagyományőrző részvételével. Idén, 2016. augusztus 14-én lesz a bemutató. Bővebb információ: http://www.mhmo.sk mhmmuzeum@gmail.com Facebook oldal: https://www.facebook.com/groups/406710726052194/ A múzeumlátogatásról készült fotóink alább tekinthetőek meg: [gallery columns="4" ids="6397,6398,6399,6400,6401,6402,6403,6404,6405,6406,6407,6408,6409,6410,6411,6412,6413,6414,6415,6416,6417,6418,6419,6420,6421,6422,6423,6424,6425,6426,6427,6428,6429,6430,6431,6432,6433,6434,6435,6436,6437,6438,6439,6440,6441,6442,6443,6444,6445,6446,6447,6448,6449,6450,6451,6452,6453,6454"] Amennyiben tud hasonló színvonalú magánmúzeumról, úgy legyen szíves ajánlja a hubatka@szentkoronaradio.com-ra írva, hogy arról is készíthessünk beszámolót. (Barcsa-Turner Gábor - Szent Korona Rádió)

Budai Kitörés Emléktúra – Február 4.

$
0
0

kitores_v7_szkr_net

A "Budai kitörés emléktúra" politikától mentes rendezvény. Kimondottan azon magyar és akkori szövetséges bajtársak katonai teljesítményéről való megemlékezés a cél, akik a megadás helyett, a kitörést választották. Időpont: 2017.február 4. (szombat). Találkozó: 10:00-kor a pesthidegkúti (II.ker) Templom utcában, a templomnál. Az emléktúra két részből áll. Egy rövidebb, kényelmes emlékmenetből, amely nagyjából 12 km, amely során 6 katonasírt, egykori légvédelmi állásokat, berobbantott bunker bejáratokat érintünk. Több ponton ki lehet majd szállni, s visszajutni a belvárosba tömegközlekedéssel a kis emléktúrát előnyben részesítőknek (Hűvösvölgy, Görgényi út). A kis emléktúra a Széher út végénél található "4 katona sírjánál" ér véget. A szervezők itt gondoskodnak a névre szóló emléklapok személyes átadásáról. Majd innen folytatódik nagy emléktúra, amely a Mány határában álló Kitörés emlékműnél ér véget. Erre azokat a bajtársakat várják a szervezők, akiknek nem okoz gondot egy éjszakai 35-40 km-es további éjszakai menetelés. A túrán megsérülteket, vagy akik bármilyen okból nem tudják azt folytatni, gépjárművel fogják a Fővárosba visszaszállítani, mint eddig minden évben (ingyen).
Kövesd figyelemmel a túra Facebook oldalát, ahol számos olyan információ közzé lesz téve, melyek máshol nem érhetőek majd el.
A szervezők gondoskodnak a Mány melletti Kitörés emlékműnél meleg teaosztásról, zsíros kenyérről, "Budai kitörés emléktúra 2017" kitűzők személyes átadásáról. A két szervező csapat összefogásának köszönhetően, idén lesz bérelt busz, amellyel a kitörés emlékműtől lehet a Fővárosba visszajutni. Az emléktúra alatt alkohol fogyasztása tilos, minden megjelenttől elvárja a rendezőség az emléktúra szellemiségéhez hű fegyelmet. A résztvevők öltözzenek az időjáráshoz megfelelően, zseblámpát hozzanak magukkal. Koszorúk és emlékmécsesek elhelyezéséért előre köszönetet mondanak a szervezők. Ajánlott kupakkal védett mécsest hozni, mert a hagyományos kis teamécsest fél perc alatt elfújja a szél. A részvétel ingyenes, csak elszántság kell.  (Roncskutatás.hu - Attila Védvonal - SZKR) Az idei Becsület Napi megemlékezés a túra után egy héttel kerül megszervezésre. További információk a hivatkozásra kattintva érhetőek el.

Még sohasem láttunk ilyen magyar tábornokot – Billnitzer Ernő

$
0
0

huns-and-guns-13

Waldemar Lenz őrmester, a német 13. páncéloshadosztály tüzérezredének lövegparancsnokának ütege 1944 december 28-án Rákospalotán, a Csömöri patak partján kialakított állásokban védekezett. Állásaikat erősen támadta az orosz 155. hadosztály, és a védők egyre szorultabb helyzetbe kerültek. Kisegítésükre az akkor Kispesten harcoló Billnitzer-csoporttól rendeltek ki segítséget, a 6. rohamtüzér osztályt. "A hátunk mögött hirtelen megszólalt néhány újabb löveg - emlékszik vissza Lenz - és lefogta a velünk szemben álló ellenséges tüzérséget. Végre mi is lövéshez jutottunk, és együttes erővel el is kaptuk őket. Az orosz gyalogság azonban tovább erőltette a támadást, és hullámokban rontott ránk. Már azt hittük, elborít minket ez az áradat, amikor - micsoda zene volt füleinknek! - lánctalpak csörgése hallatszott, aztán a kis utcákból kirontott négy rohamlöveg. Rárontottak az oroszokra, minden fegyverükből tüzet okádtak, és egyszerűen szétkergették az oroszokat. Messze előretörtek, átgázoltak az oroszok árkain, eltapostak egy ütegállást, és kilőtték azt a harcálláspontot is, ahol valószínűleg a ruszkik tüzérségi megfigyelője volt. Visszafelé jövet a rohamlövegek mellettünk álltak meg, és akkor láttuk, hogy ezek magyarok, Zrínyi rohamlövegek. zrinyi6 Az élharckocsiból - antennájáról ítélve ez lehetett a parancsnok gépe - kiemelkedett egy alak, a fején páncélos sisakkal, villogó szemüveggel. Arcát porvédő sál takarta el. A parancsnok után érdeklődött, mire a bunkerból elő jött Wollendorf őrnagy. (Az őrnagy Lenz osztályparancsnoka volt, pár nap múlva megsebesült.) A szemüveges ember kimászott a rohamlövegből. Ekkor látszott, hogy alacsony, zömök, görbe lábú ember. Levette a sálat, és akkor láttuk, hogy magyar tábornok. A magyar összekötőtiszt hirtelen elvigyorodott, és jól hallhatóan felkiáltott: "Hiszen ez Bill apó!" A tábornok kegyetlenül lekapta Wollendorfot, sorra rámutatott a hibákra, amiket mi már tegnap óta jelentgettünk neki: "Ha nem ért a gyalogsági harchoz az őrnagy úr, miért nem kérdezi meg valamelyik tapasztaltabb őrmesterét?!" Mokány kis öregúr volt, pedig már nem volt fiatal ember. Amikor levette a sisakját, látszott, hogy ősz, és erősen kopaszodik is. De úgy ugrott fel a lánctalpra, mint valami atléta. A magyarok meg röhögtek rajtunk: "Hallgassatok Bill apóra," mondta a tábornok kocsijának vezetője. "Már három éve van a fronton, és még mindig él… Tudja, hogy mit beszél!" Igaza volt a kurafinak, a tábornok azonnal átlátta, milyen amatőr módon szervezte meg Wollendorf a védelmünket. Még sosem láttunk ilyen magyar tábornokot..." (Memoir'44 - Attila Védvonal - SZKR)

Dony kanyar a lövészárokból – Visszaemlékezés

$
0
0

15940826_1380815241980604_1624880447153922800_n

A 2. Magyar Hadsereg kétszázezer magyar katonája közül nagyon kevesen térhettek haza, és közülük is alig élnek már, akik szemtanúi, megélői voltak a Don kanyari történelemnek. Ez a lövészárokból megélt háború, Feri bácsi visszaemlékezését hallgatva ember közelibb, mint a történelemkönyveké.   – Hogyan sikerült ilyen életvidámnak, kiegyensúlyozottnak maradnia? A ma élők nem tudják, mi az, hogy rossz világ. Aki túlélte a doni háborút, és onnan hazakerült, az tudja, mi az, hogy rossz világ. Sajnos mi megéltük. 21 évesen vittek ki a Don kanyarba, ahol végigéltem másfél évet, a tűzvonalban, két állásban töltöttem hét hónapot. Ahová 1942. július 22-én, Szent Anna éjszakáján vezetett bennünket egy német katona. Szemben, már ott volt az ellenség. De amíg ide értünk, 1200 km utat tettünk meg. – Mikor hívták be, mikor került ki a frontra? 1941. augusztus 11-én kaptam meg a katonai behívót, még aznapra, a Kaposvár 6.gyalogezred 1.zászlóalj 3. századához. Öt hónapon át gyalogsági lövész és nehézpuskás kiképzést kaptam. Őrvezetőnek léptettek elő. 1942. május 28-án vittek ki a frontra, abban a hitben, hogy a Német Birodalom megszálló csapatként, és harcolóként alkalmaz bennünket. A 2. Hadsereg parancsnoka Jány Gusztáv vezérezredes volt, a zászlóalj parancsnok vitéz Ludányi ezredes, az én századparancsnokom Kárpáthy Gyula hadnagy volt. – Milyen útvonalon jutottak el a Donig? Érsekújvárnál hagytuk el a határt, ahol maradék pénzünket elkölthettük, vagy hazaküldhettük. Szlovákián át Németország érintésével, Lengyelországon keresztül vitt a vonat. Ez már szomorú világ volt. Mindenütt éhes kisgyermekek kísértek bennünket, és azt kiáltozták: „Kicsi magyar kenyér! Kicsi magyar kenyér!” Hát bizony a napi kenyéradagunkból kidobáltunk a vonatból, mert nagyon sajnáltuk őket. Több, mint egy hétig utaztunk Ukrajnában, amikor 1942. június 3-án a Dnyeper parti Recsicában kivagoníroztak bennünket. Egy hetet pihentünk, takarítottuk a szemetet, még a ruháinkat is kimostuk a folyóban. Ekkor kezdődött a szovjet hadsereg visszavonulása a Donig, nyomukban a németekkel, akiket nekünk is hamarosan követnünk kellett. – Mikor indultak a frontra? Június 16-án hajnali négykor. Napi 25-60 km-t gyalogoltunk tikkasztó hőségben és nagy esőzésekben. Július 2-ára már 600 km volt mögöttünk, amikor Ivanovkába érkeztünk. Útközben félig elhantolt katonákat találtunk, akiknek feje és bakancsa kint volt a földből. Mi tisztességesen eltemettük újra az elesetteket. Mivel a konyha lemaradt, sokat éheztünk. Vacsoránkat legyűrtük, hogy legyen erőnk a másnapi útra. Kurszk előtt 2-3 napra egy faluban szállásoltak bennünket. A falu nevére nem emlékszem, a házigazdáéra annál inkább. Idős, szakállas ember volt a házigazda, felesége és két leánya volt. Szép tágas udvara, rendes téglaháza, istállója is volt. Volt lova, tehene, pár kecskéje. Meglepődtünk, amikor nehezen tördelve magyarul kezdett beszélni. Nagyatádról került ki az I. világháborúban. Szibériába vitték fogságba. Sikerült megszöknie, de elfogták, és parasztokhoz adták ki dolgozni. Hatszori sikertelen szökési kísérlet után elvette a gazda lányát, és ottrekedt. Elmesélte, mint kényszerítették őket a kolhozokba, mi is az a kolhoz, amit azután mi itthon az ötvenes években megtapasztalhattunk. Jószívvel kaptunk tőle élelmet. Innen kerültünk Kurszkba. Ott ért minket az első légitámadás. Ez volt az első tűzpróba. Rengeteg volt a halott, és nekünk kellett eltemetni őket, valamint elhullott állatokat is. Ez a terület mocsaras vidék volt, ahol rengeteg volt a maláriát terjesztő szúnyog, ami ellen kaptunk tablettákat. – Feri bácsiék itt értesültek Horthy István hirtelen haláláról Kurszkban kaptuk a megdöbbentő hírt Horthy István kormányzó-helyettes hirtelen haláláról és annak körülményeiről. Minszkben reggeli tornára indult a gépével Horthy István, de alig szállt fel, mindössze egyet fordult és lezuhant. A mai napig nem lehet az igazságról beszélni, hogy mi is történt. Én személyesen beszéltem a legényével, aki elmesélte, hogy még a kávéját is megfőzte, s kínálta vele „igya meg Kormányzó Úr!” Azt válaszolta Horthy István: „Nem. Előbb megcsinálom a reggeli tornarepülésem, és majd azután.” Fent a gép azonnal lezuhant. Bennünket, magyar katonákat igen rosszul érintett a halála, mert ő igen féltette a magyar hadsereget, ezért sok konfliktusa volt a német tisztekkel. Ezt követően tudtuk meg, hogy minket nem megszálló egységeknek, hanem harcoló csapatoknak vittek ki a németek, amibe Horthy István nem volt hajlandó beleegyezni. Lehet, hogy ezért történt a szerencsétlenség?! Ekkor tudtuk meg azt is, hogy mi önkéntes hadsereg vagyunk. Nagyon elkeseredtünk, és ettől kezdve már a német katonákkal nem voltunk olyan hűséges szövetségesek. Tény: magyar részről kiadták a szigorú parancsot, hogy a civil lakossággal emberi módon kell viselkedni, nem szabad őket magunkra haragítani. Ezt az ottani orosz emberek talán tudták is, mert a partizánok a németeknek több bajt okoztak, mint nekünk. – Egyezik az útvonaluk, Nemeskürty István könyvében jelzettel? Nem. Mi 50-100 km-rel távolabb voltunk, 50-60 km-rel északabbra. Mások helyiségnevek voltak, máshol volt a Don parti állásunk, a visszavonulás és a zárt rés. Mi 1942. június 8-10 között indultunk. Útvonalunk: Csernigov, Nyezsin, Konotop, Szumi, Harkov, Kurszk, Korotojag. Liski volt az első Don parti állásunk. Két hét alatt tettük meg az 1200 km utat. Július 24-én 2 napot pihenhettünk egy falucskában, ahonnan már a lakosságot kitelepítették. Itt kapták meg a tisztek a Don parti állások térképeit. Századparancsnokunk Kárpáthy Gyula hadnagy azt kérte vitéz Ludányi Antal ezredestől, hogy elsőként mehessünk a halálba. Engedélyezték, és így a 2. század lett a tartalék. A mi legénységünk elkeseredett, mert akkor még azt hittük, hogy hátul a biztosabb. Felsorakaztunk, még az éjjel elfoglaltuk a Don parti állást. Hadnagyunk elmondta, hogy azért döntött így, mert ha mi ássuk a lövészárkot, nagyobb biztonságban vagyunk, és a tartalékot mindig oda vetik be, ahol a legnagyobb a veszély. – Emlékszik az első, tűzvonalban töltött napra? Sohse felejtem el. Szent Anna napja volt, július 26-a. Gyönyörű, holdvilágos éjszaka volt. Tisztába öltözve, harci felszereléssel indultunk el az első vonalba. Egy völgykatlanban volt a falucska, Jasznyiki, ahol már egy német raj várt ránk. A körlettől jobbra indultunk a német katona után egy szakasz három raj és jómagam, mint nehézpuskás. Egy km hosszú sávon helyeztek el bennünket. A Don túlsó partján már az oroszok voltak. Ezen a részen két ága van a Donnak, és közte egy három km-s sziget. Az oroszok uralták, és előretolt állásaikat építették ki. Mi a holdvilágos éjszakán ebből csak a sárguló búzatáblákat láttuk a túlsó parton. Éjfélkor kezdtük beásni magunkat a földbe. A talaj nagyon köves volt, és a kis gyalogsági ásókkal alig tudtunk akkora gödröt ásni, hogy legalább leguggolva elbújhassunk benne. – Emlékszik az első halottjukra? Soha nem felejtem el. Már harmadik napja tartalék élelmiszeren éltünk, nem volt ellátmányunk, mert nem tudtunk annyi futóárkot ásni, hogy a konyháig eljussunk. A századkörletünk Jasznyiki falucska gyümölcsösében volt elrejtve. A szomszéd rajból egy 28 éves fiú hozott a rajának egy vödör ebédet. Gecsei Sándor hívták, és balatonendrédi lakos volt. Miért nem ülsz le, még meglőnek az oroszok – mondom neki. „Meg kell itt dögleni”- válaszol és elkeseredve intett erre a kezével. Ekkor már süvített is a golyósípolás a fülem mellett. Még leguggolt. „Meglőttek” – annyit mondott. Hasbalőttek. Nézem, a kulacsomból öntöm rá a vizet, fel akarom éleszteni, próbálom itatni… Egyszerre akartam hasznát venni a bajtársi segítésnek meg az egészségügyi kiképzésnek is. Amint vetkőztetem, látom a karján lefolyni a vért. A karján át az oldalán, a szívén keresztül, a másik oldalán jött ki a golyó. Rögtön meg is halt. Ő volt az első halottunk. Nagyon megrázó élmény volt. Különösen azért is, mert ha visszaért volna a konyhára, nagy öröm érte volna. Az édesanyja csomagja várta, benne két kilós fehér házi sült kenyér. Mindig olyan éhes volt ez a fiú… Hiába küldte az édesanyja, már nem ehette meg. Letakartam a köpenyemmel, elmásztam a többiekhez, hogy elmondjam mi történt. Esti sötétedés után bevittük a faluba, és ott temettük el koporsóban. – A többiekre milyen hatással volt? Az első halálos hír, amikor végigfutott a vonalon, nagy hatással volt mindenkire. Megéreztük, hogy ott vagyunk a háború borzalmas ölelésében. Mégjobban, gyorsabban csattogtak a kis csákányok a köves földben, nagyobb volt az éberség, nem mertünk elaludni. Egy-egy figyelőt állítottunk, amíg a többi a védővonalat. Nemsokára egy másik honvéd is meghalt, aki figyelőállásban volt. A fáradtságtól és kimerüléstől úgy aludt el a futóárokban, hogy a fejét az árok felső szélére hajtotta. A sisakja kilátszott, és az oroszok megcélozták. Az állán egy puskalövéssel úgy ment át a golyó, hogy rögtön meg is halt. Gáspár volt a vezetékneve. – Kik voltak a közvetlen közelükben? Egy hét alatt úgy ástuk meg a futóárkokat, hogy el tudjunk bújni. Egy kilométerre a körlettől volt egy vasúti bakterház. Oda ástuk be magunkat egy ékcsúcsba, nehézpuskával. Mellettem egy golyószórós rajnak, a másik oldalon a 2. zászlóaljnak kellett volna összekötnie bennünket. Orosz támadás közben tudtuk meg, hogy nem kötötték össze az első zászlóaljat a másodikkal, és közben 2 km a senki földje volt. Az oroszok ezt felderítették. Egy vízmosás volt ott, ott akartak feljönni az oroszok a hátunk mögött. Nyílván azt remélték, hogy élve visznek el minket a golyószóróval. Volt ezen a vidéken egy kastély, nagyon szép gyümölcsössel. Ötven nő élt itt, igen kényelmes körülmények között. Az volt a feladatuk, hogy minden évben szüljenek egy gyereket, és utána ezeket a gyerekeket bölcsődébe vitték. A nők megpihentek, és újra következtek. Így nevelték az úgynevezett Sztálin-gyerekeket. – Melyik nagyobb támadásra emlékszik? Egy szeptemberi estén nagy tüzérségi támadást kaptunk, aknavetőkkel. Nem tudtuk mire vélni. Értesítettük a szomszéd rajokat is a várható támadásról. Magam is őrszolgálatban voltam. Hajnali 5 óra volt. Szép, tiszta idő volt, láttam, amint három csónakkal a vízen át, jöttek az orosz oldalról. Mindjárt tüzeltem is a nehézpuskával, de rövidet lőttem. A társaimnak átadtam, hogy a nehezéket állítsák át ezer méterre, mert én csak ötszáz méterre lőttem. A társam az egyik csónakot el is találta, amikor kikötött, majd a hátulsót is meglőnie. Úszógumikkal ugráltak ki egy nádas findzsás részébe, és a horhón egyenként próbáltak feljönni az orosz katonák. Egyik emberemet a szomszédos lő szorosba küldtem, hogy amilyen gyorsan lehet, induljanak a Halálvölgy felső torkolatához, mert jönnek az oroszok! Bizony, csak az ügyességükön múlott, hogy 50 méterrel előbb értek oda, mint az oroszok, s így tűz alá vették és visszaszorították őket. Ez a küzdelem jó kilenc órán át tartott, miután fehér zászlóval az oroszok megadták magukat. 22 foglyot hoztunk el. – Megtudtak valamit a foglyoktól? A foglyok elmesélték, hogy már 2 nappal előttünk itt voltak a nádasban alattunk tizenketten, és onnan irányították rádióval a tüzet, és kémleltek bennünket. Ukránok voltak, akik szerettek volna haza jutni. Nem is próbáltak visszamenekülni. A nádasban hatan maradtak, köztük két tiszt, akik megsebesültek, és elrejtőztek. Mi nem mentünk utánuk. Valószínű, hogy az úszógumikkal visszaúsztak. A rádiót, a fegyvereket, mindent otthagytak. Mi ezeket elhoztuk, amiért a századparancsnokunk magas kitüntetést kapott, miközben közülünk még bronzra sem terjesztettek fel senkit. – Emlékszik Feri bácsi a bajtársai nevére? Már hogyne emlékeznék! A nehézpuskás raj 5 emberből állt. A rajparancsnok én voltam, Simonics Ferenc, őrvezető, simonacsai lakos 1920-s születésű. Irányzók: Májai János őrvezető, ecsei lakos, 1920-s születésű, és Komáromi Lajos honvéd, torvai lakos, 1919-s születésű. Lőszeres: Szolecsák János honvéd, zimányi lakos, 1916-s születésű. A lovászunk Lipcsák György honvéd, Kárpát-ukrajnai ruszin, 1920-s születésű. Úgy állították össze a rajokat, hogy legyen közöttük egy ruszin, aki tud az oroszokkal beszélni. És volt egy „Lovunk”, meg egy két kerekű kordé, amire a 45 kg-s nehézpuska és a fegyverek voltak felrakva. – Ez a ló fontos szerepet játszott az életükben Nagyon szerettük. A társunk volt. Az 1200 km-s úton, amikor átszállás helyre érkeztünk, az volt a legelső, hogy a lovat ellássuk enni-innivalóval, különben hogy bírta volna erővel, a felszerelés cipelését? Gondunk is lett belőle, mert Kárpáthy Gyula századparancsnok nem jól lovagolt, és a nyeregkápa minden lónak feltörte a hátát, és ezért sorra cserélte a kordé-századhoz beosztott lovakat. A mi lovunknak Kondor volt a neve, fehérszőrű, 8 éves ló volt. A hadnagy úr a Kondort le akarta cserélni egy lesoványodott lóért. Én meg nem adtam oda! Megmondtam neki, hogy mi egész úton addig nem ettünk, amíg elébb a lovunknak nem teremtettünk, de az egész úton ám! Erre a hadnagyúr szárazon megborotváltatta az arcom, amitől egy hétig égett. Sajnos a végén mégis ő lett az erősebb, de mi a hátaslovat is meggyógyítottuk. Addig borogattuk a sebét szénapelyvával, amíg meggyógyult. A hámot pedig átformáltuk komótra. A Kondor pedig – mondja huncutul csillógó szemmel – mindennap ledobta a hadnagy urat, amiért a tiszt urak bizony heccelték. Mi miután a beteg lovat meggyógyítottuk, azt javasoltuk, hogy a nyergét cserélje könnyebbre. Így azután visszament a csere, és Kondor megint velünk volt. – Az élelmiszer megszerzésben is leleményesek voltak Mi értettünk a méhekhez is. Üvegekbe annyi mézet sikerült összegyűjtenünk, hogy még az első vonalban is tartott. 32 rubelért vettünk egy szép, tarka kecskét, és a tejét összekevertük a feketekávé adagunkkal, tettünk hozzá egy kis mézet, s ez megtartott minket jó erőben. A kecskét a kordé után kötöttük, s velünk jött az első vonalba is. A lovász együtt etette a lóval. – Munícióval hogy voltak ellátva? Már az első időkben is csak jegyre kaptunk töltényt Ki volt ugyan adva egy bizonyos mennyiség, de azzal mindig el kellett számolni, ki és mire lőtte el. Előfordult, hogy amikor lőszert kértünk, a századparancsnokunk azt üzente vissza: „Nem tudják, hogy jegyre kell lődözni a nehézpuskával?” – Félt-e Feri bácsi, és mit érzett? Az első tűzkeresztség után már nem féltem. Mindig az éberség, a figyelmesség a legfontosabb, hogy megmentsük az életünket, meg hát a Gondviselés. A Halál azonban nemcsak a tűzvonalban szedte az áldozatait. A századparancsnokunk, Kárpáthy Gyula hadnagy a saját aknazárunkon robbant fel, pedig hát nagyon ismerte az aknakapukat. – Ez hogy történt? A Don partján nagyon sok mogyorófa volt, és a hadnagy úr nagyon szerette a mogyorót, ezért minden éjjel lement a partra, de az egyik éjjel szerencsétlenül lépett. Szörnyű volt. Csak a törzse maradt meg. Ott temettük el a zászlóaljnál. – Bátorságról, félelemről, felelősségről mit mondana el? Egy km-re a Dontól, egy Nikolszki nevű falunál építettük a második állást, ami nagyon veszélyes volt. Az oroszok csoportok át-átjöttek, és többször előfordult, hogy foglyokat vittek a magyaroktól, ha netán az őr a kimerültségtől elaludt. Vidányi ezredes úr lejött hozzánk, és kiadta, hogy mi is önként menjünk át, és hozzunk oroszokat. Aki átmegy, kap két hét szabadságot és vaskereszt kitüntetést. 30 családos ember, aki nagyon vágyott már a családja után, jelentkezett, hogy átmegy. Engem választottak parancsnoknak. Én összehívtam őket, és elmondtam, hogy ez önkéntes dolog, én nem vállalom, és ők is jól gondolják meg! Nem kell a vaskereszt, de még a fakeresztet sem szeretném. Kihallgatásra vezényeltek. Az ezredes úr megkérdezte, miért nem vállalom a „megtiszteltetést”, Katona vagyok ezredes úr. Ha parancs, teljesítem, minden további nélkül megyek. Önként nincs szívem átvinni ezeket a családos embereket, mert nem tudom mind visszahozni őket, de még magamat se biztos. Megveregette a vállam, és azt mondta: „Becsüllek fiam. Őszinte vagy. Nem parancs.” Így én nem is mentem át. Harmincan mentek át azon az éjszakán, és csak tizenhatan jöttek vissza, és még foglyot sem hoztak. Ezen a vízmosásos Halálvölgy részen mindig próbálkoztak áttörni az oroszok. Mire kiépítettük az állásunkat, új századparancsnokot kaptunk dr. Bajnóczy Máté személyében, aki Enyingen volt ügyvéd. Ő nagyon féltette az embereit, nem akart minden áron vitéz lenni, de ha lehet minden rábízott emberét meg akarta őrizni és haza akarta hozni. Becsületes, jó ember volt. – Repülőtámadást kaptak? December 10-15-e között nagy tüzérségi, aknavető és légitámadást kaptunk. Hajnalban olyan támadást kaptunk, amilyet még nem tapasztaltunk. Másfél méteres hó volt, és annak a tetején jöttek, részegen, vodkával leitatva, le sem feküdtek. A hegy hátán jöttek. Kimondhatatlan, mennyi volt a halott. Mi is tüzeltünk. Annyian voltak, hogy nem láttuk a végét. Azóta mondjuk: annyian vannak, mint az oroszok. 41 fokos hideg volt, de a golyószóró, a géppisztoly csöve tüzes volt. Már töltényünk sem volt, amikor teljesen megközelítettek bennünket. A távbeszélő házba beszóltam a tüzéreknek: Hát miért nem tüzeltek!? Itt vannak az oroszok, nekünk meg töltényünk sincs. Azt a választ kaptam: „Tűzzék fel a szuronyt!” Megköszöntem a szívességet és elbúcsúztam azzal, hogy feltűztem a szuronyt. Még öt repeszgránátom volt. Gondoltam, ezt még búcsúzóul visszaküldöm nekik. Megfordítottam a nehézpuskámat és a tüzérségünket körbelőttem egyes lövéssel. Erre azután az ő állásuk mögött 3 km-rel megindították a tüzet, csak úgy okádta a tüzérség a tüzet. Ez végül megállította az orosz támadást Az oroszoknak rengeteg veszteségük volt. Nálunk kevés halottunk volt, mert nem hagytuk el a védőállást. – Reálisan mennyire értékelhető a mi áldozataink száma? A mi zászlóaljunkkal 5-600 ember ment ki a Kaposvári gyalogezred első zászlóalj harmadik századával. 100-120 fő jött vissza Tudomásom szerint a Második hadsereg 190.000 katonájából 70.000 tért csak haza. Akik visszajöttünk katonák, tisztek, ezt tartják reális adatnak. A Kassáról és Nyíregyházáról kiment magyar csapatok létszáma 270.000 fő lehetett, akik közül 180-190.000 fő soha nem tért haza. Sajnos ez a szomorú valóság. – Feri bácsi mikor tért vissza? 1943. április 20-28-a között tértem haza. A visszavonulásról is sokat kellene beszélni. Volt, amikor szöktem, volt, amikor menekültünk. Fogságba is estem, ahonnan megszöktem. Hét golyó volt bennem. Szökés közben egy erdőt akartunk elérni, húszból öten maradtunk életben, mert tűz alá vettek. Akkor ment át 7 golyó a ruhámon. De velem volt az őrzőangyalom vagy az Úristen! Egyre inkább azt érzem, le kellene írni mindazt, amin átmentünk, okolásul az utókornak. Ha Isten ad erőt hozzá, megteszem. (Orbán Éva - Nemzeti Hírháló - SZKR)

Becsület Napja – 2017.02.11.

$
0
0

15895423_149180355576369_1448064179067096687_n

"...felrázó példátok elátkoz minden gyáva lemondást..." 2017-ben több szervezet összefogásával nagyszabású Becsület Napi megemlékezésre fog sor kerülni. További szervezői információk hamarosan! A megemlékezés előestéjén bajtársi találkozóra fog sor kerülni. 15873555_146693659158372_7776040380833796435_n
Kövesd a HVIM tevékenységét a Facebookon is.
15965753_234938516959973_2573622469924222732_n (Pest megyei HVIM - Mi Magunk - SZKR) Február 4-én kerül megrendezésre az idei Budai Kitörés Emléktúra.

Mozgósító videó a Becsület Napjára

$
0
0

image-0-02-05-a2ce3972f0c480c6beb2f473b895552dbe003ec6e817338a67b23a8030c66386-V

Több alkalommal is hírt adtunk már arról, hogy idén február 11-én számos szervezet összefogásával nagyszabású Becsület Napi megemlékezésre fog sor kerülni Budapesten. Most pedig eljött annak az ideje, hogy nyilvánossá váljon egy látványos mozgósító videó is. 15895423_149180355576369_1448064179067096687_n A rendezvény főszervezői (Hammerskins, Skins4Skins, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom) múlt szombaton mécsesgyújtással emlékeztek meg a Don kanyar hőseiről. 15965575_237513726702452_4823936756024126476_n  
A hivatkozásra kattintva nyomon tudod követni a HVIM tevékenységét a Facebookon is.
  Ahogy a videóból is kiderül a megemlékezés mellett két további rendezvényre is sor fog kerülni, melyeknek plakátja lentebb látható. 15826202_193646147775363_1853750164380882616_n 15941224_150046875489717_7232304694271886926_n (Pest megyei HVIM - Mi Magunk - SZKR) Idén is megszervezésre kerül a Budai Kitörés Emléktúra. Lépj Te is a hősök nyomába!

10 napig ég a láng a hősökért a Fővárosban

$
0
0

16426240_1337183089671128_4490832261776374318_n

Budapesti nacionalisták példaértékű kezdeményezése: 10 napon keresztül gyújtanak mécsest II. világháborús emlékműveknél, a kitörés hősei előtt tisztelegve. A Hősök örökké élnek! Néhány hazafi elhatározta, hogy az elkövetkező napokban második világháborús emlékhelyeket látogat meg, hogy gyertyát gyújtson az elesett hősök tiszteletére. Terveink szerint a napokban több ismert és kevésbé ismert helyszínt felkeresünk, adózva a katonák emlékének és felhívva a figyelmet a Becsület Napi rendezvénysorozatra. Ezzel együtt egy-egy történetet olvashattok a budavári kitörés előzményeiről. A mai (02.01.) este folyamán az Orczy-parkban található szobrot kerestük fel, melyet 1928-ban emeltek eredetileg az I. világháborúban elesett tisztek emlékére. Később ezt egészítette ki a bajtársi közösség egy II. világháborús emléktáblával. 16406956_1337183196337784_6259769498900168904_n 16473240_1337183349671102_5134489457067795504_n
Felirata: "A második világháborúban hősi halált halt tisztek emléke előtt itt tiszteleg a bajtársi kegyelet. 1992." 16426072_1337183426337761_4694900766920389590_n 1945.02.01. "A Sas-hegynél már a védők hátát fenyegették az Orbánhegy felől előrenyomuló szovjet csapatok, a frontot csak az Istenhegyi út és a Királyhágó tér körül sikerült stabilizálni. A támadások súlypontja azonban áttevődött a budai hídfő déli részére a Budaörsi út-Bocskai út térségébe. A Németvölgyi temető térségében a németek 150 fő erővel, önjáró lövegek és páncélosokkal támogatott ellenlökéseket indítottak sikertelenül. Páncélosok támogatásával a szovjetek ugyanakkor betörtek a védelembe és délről is fenyegették már a Sas-hegy védelmét. A befagyott Dunán szovjet járőrök átkelési kísérletét verték vissza a partot biztosító erők. Német jelentés szerint a védők megsemmisítettek vagy zsákmányoltak e napon: egy páncélost, 3 páncéltörő ágyút, 6 géppuskát." Forrás: budapest-ostroma.hu Szerkesztőségünk folyamatosan frissíti a hírt az aktuális képekkel! (SZKR)

Éjszakai túlélési gyakorlat a Kitörés hőseinek emlékére

$
0
0

XIMG_1520_felszerelés

A fejér megyei, vármegyés próbaidősök képzése péntek éjszaka egy rövid túrával és a természetben alvásos, túlélési gyakorlattal folytatódott, aminek apropója a második világháborús hősök, konkréten a Kitörésben résztvevők hősies áldozatának közelgő évfordulója volt. Barcsa-Turner Gábor (HVIM-Farkasok) vezette a kisebb, összesen 5 fős csoportot a Bakonyban. A képzés elején kifejtette a gyakorlathoz való helyes hozzáállást, annak megemlékező jellegét. Az 1945-ben kitörő harcosok a Budai-hegységben bolyongva, szovjetek üldözése közepette, minimális felszereléssel, több hónapnyi harc után, sokuk sebesülve próbált túlélni, elérni a bajtársak állásait. "Ők még csak tüzet sem rakhattak, nem voltak korszerű felszerelései tárgyaik. Mi tüzet rakhatunk, kényelmes menedéket készíthetünk, nyugodtan alhatunk, így senkitől sem akarok hallani semmiféle panaszt a hidegre, arra, hogy nincs valamilyen felszerelése, vagy hogy nem ideálisak a körülmények egy erdei táborozáshoz." - adta meg az alaphangot Barcsa-Turner az induláskor, amit kiegészített a "Templomos Lovagrend Regulájában" található egyik részlet felolvasásával, hogy a "Militia Christi" eszményét felmutassa és lelkesítse a résztvevőket. XIMG_1526_csopkep   Barcsa-Turner Gábor beszámolója alább olvasható: "A magam részéről ezen alkalomra nem vittem magammal a nagy 120 literes hátizsákomat, csak a málhamellényemre szereltem fel a legszükségesebbeket: ponchóba tekerve a hálózsák és egy polifoam. Feleslegesnek ítéltem meg egy "komplett ház" cipelését ilyen kis időre, inkább próbáltam az átélést elősegíteni a minimális felszerelés jelenlétével. Igyekeztem izgalmasabbá tenni már a rövid, mintegy 6-7 km-es, egyébként monoton éjszakai hegyimenetet. Már ekkor elkezdtünk ismerkedni a túlélés, pontosabban a tűzgyújtás első fogásaival. Élesztékekkel kezdtük megtömni a zsebeinket. Szerény tudásommal szemléltettem, hogy az erdőben és a természetben van minden, csak tudni kell, hogy mit keressünk! Hasznos a hegytetőn a száraz fű, de ilyenkor örülni kell egy kidőlt, korhadófélben lévő fenyőnek is az úgynevezett "foklája" miatt, ami minden körülmények között biztosítja a tűzgyújtás lehetőségét a gyanta tartalmával.

XIMG_1529_foklaFokla

Az idő kellemes, 4-5 fok körüli volt induláskor, bár az étel, víz megfagyott reggelre (de csak azoknak, akik nem gondoskodtak ezek melegen tartásáról különböző praktikákkal). Nagyon minimálisan az éjszakai tájékozódás tájoló és a csillagképek segítségével is szóbakerült, de a technika legújabb vívmányainak ilyetén felhasználása, mint az okostelefonon lévő műholdas helymeghatározó rendszerek használatát is felvillantottam pár szó erejéig. A táborhely kiválasztása után gyorsan megtörtént a feladatok leosztása: én készítettem elő a tüzet, amíg más gyűjtötte a vékony gyújtósokat a száraz fenyőágakkal, valaki a vastagabbakat készítette elő kettéhasítással, aprítással... Miután a tűz már intenzív fényoszlopként világította be a táborhelyet, megindult a fekhelyek és menedékek elkészítése. Néhány gyakorlati tanács és tipp után hamar belejött mindenki a kemény föld "puhábbá" tételébe a környező vegetáció felhasználásával, a cölöpök elkészítésébe, a ponyvák, ponchók kifeszítésébe - hiába, a fáradtság, a hideg és az éhség nagy motiváció! Ilyen pillanatokban azonban újra és újra elevenítsük fel a beszámolókat a Don-kanyarról, a Buda Várát védő hősökről, a Szent László Hadosztály harcairól és a sort még folytathatnánk... Azokhoz a szituációkhoz képest ez semmi, ez csak egy kellemes erdei piknikezés! XIMG_1534_tuz   XIMG_1636_éjszaka Öröm volt látni, hogy az is gyorsan eltanulta a praktikákat és kényelmes fekhelyet készített magának, aki most aludt kint először a természetben. Az éjszaka eseménytelenül telt, leszámítva a velünk lévő "farkaskölyök" virgonckodását, de az is bebizonyosodott, hogy jó jelzőrendszer a kutya. Élő radiátorként is hasznosítható, már amikor nem pattan fel valami nesz után, vagy csak mert mehetnéke van, felkeltve a gazdáját is...  

XIMG_1641_landzsaŐrségben

XIMG_1663_landzsaÉjszakai fűtés

A reggeli elfogyasztása, a táborhely elbontása és a tűz eloltása, a környezet helyreállítása után visszatértünk a civilizációba. XIMG_1670_reggeli XIMG_1679reggeli XIMG_1694_reggeli És hogy mi értelme az ilyen apró próbatételeknek, a természetbeni környezetben való boldogulás gyakorlásának? Egyrészről minden férfi embernek szüksége van alapvető ismeretekre, mint a tűzgyújtás, menedéképítés, éjszakai tájékozódás (és még egy sor egyéb képességre), másrészről a hazafias közeg fiataljainak értékes és értelmes időtöltési formát kell mutatnunk! Egészséges gondolkodású, a kihívásoktól nem félő, a komfortzónáját mindig jobban kitágító, tettrekész fiatalságra van szükségünk, nem a saját árnyékától is rettegő, csak a virtuális világban mozgó, a kényelmet és az élvezeteket a legmagasabbra helyező nyápicokra. Csak az lehet a Vármegye nagy családjának tagja, aki magán hordozza az archaikus, a normális embertípus ismérveit!" XIMG_1682_hajnalhasadas Állítsunk méltó emléket az életüket feláldozó hősök előtt! Dicsőség, a Kitörés hőseinek! Ajánljuk a veszprémi kegyeleti megemlékezést (február 10.), a nagyszabású, egész Európa-szintű budapesti megemlékezést (február 11.) és a Kitörés 60 teljesítménytúrát (február 11.)! (Mi Magunk - Szent Korona Rádió)
Viewing all 101 articles
Browse latest View live